Amerikai palacsinta áfonyaszósszal

20 perc alatt elkészíthető, és nagyon laktató. Készíthetjük reggelire, vagy akár uzsonnára is. 
A fotón nem mutat szépen az áfonyaszósz, de mindenképp ajánlom, hogy készítsétek el a palacsintához, mert ezzel együtt lesz nagyon finom. Persze bármilyen más lekvárral is tálalható/ehető.



Kisfiam kérésére a szószt most egy kis csészében 
tálaltam a palacsintához 
- Ő abból kanalazgatta.


Hozzávalók a palacsintához: 3 főre
- 20 dkg liszt
- 1 teáskanál sütőpor
- 1 tojás
- 2 evőkanál barna nádcukor (vagy kristálycukor)
- 4 dl tej
- 5 dkg olvasztott vaj
- kb. 10 dkg áfonya 

A szószhoz:
- 25 dkg áfonya
- 1 teáskanál citromlé 
- 1 evőkanál porcukor 




Elkészítés:
1. Az áfonyát megmosom, papírtörlőn lecsepegtetem.
2. A lisztet a sütőporral elkeverem.
3. A tojást felhabosítom a cukorral, majd felhígítom a tejjel és az olvasztott vajjal, végül elkeverem a sütőporos liszttel. 
4. Serpenyőben közepes lángos kisütöm a palacsintákat (kb. fél merőkanálnyit teszek egyszerre a serpenyőbe). Sütés közben a tésztájába dobálok pár szem áfonyát. 
5. A szószhoz a megmosott áfonyát a citromlével és a porcukorral leturmixolom, szitán átszűröm. 
A palacsintákat az öntettel együtt tálalom.


Jó étvágyat!
  
  
Recept forrása: Nők Lapja Konyha 2013. május
  

Megjegyzések

  1. Nagyon guszta, most pont erre vágynék így ebéd után egy kis desszertnek.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta, meg is kívántam az áfonyát...:) Az megy az esti turmixomba...:)

    VálaszTörlés
  3. De finom lehetett! Nagyon szépen tálaltad :)

    VálaszTörlés
  4. Nyami, nagy kedvencünk, minden formában:) Az áfonya meg különösen, már alig várom, hogy érjenaz erdei, az az igazi:) Szép hétvégét kívánok nektek:)

    VálaszTörlés
  5. Fincsi lehet, főleg áfonyával! Át kéne térjek amerikai palacsinta gyártására, mert nagyon nem szeretek palacsintát sütni. Ez gondolom kiadósabb, legalábbis úgy néz ki.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen, hogy most is benéztetek hozzám. :)
    Aki még nem próbálta az áfonyás amerikai palacsintát, tegye meg a próbát! ;-)) Viszont az áfonyaszószt tényleg semmiképp ne hagyjátok ki, mert az dobja fel igazán... valami isteni finom.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban