Zserbógolyó

Ha azonnal a zserbó ízvilágára vágyunk, akkor ezeket a kis golyókat kell elkészíteni! Pillanatok alatt összeállítható és egy kis hűtőben dermedés, illetve az ízek összeérése után már fogyasztható is. Nagyon finom! Hozza a zserbó ízvilágát. 




Hozzávalók:
kb. 25 darabhoz
10 dkg darált háztartási keksz
10 dkg darált dió
2 csapott evőkanál porcukor
5 dkg aszalt sárgabarack
kb. 4 evőkanál sárgabaracklekvár (a lekvár állagától függően)

A mázhoz:
10 dkg étcsokoládé
2 teáskanál olaj


L E G Ú J A B B  SÜTEMÉNYES KÖNYVEM
és a pöttyös kézműves kerámiák

megvásárolhatók a Pöttyös Otthon webáruházban az alábbi linkre kattintva:

Elkészítés:
  1. Összekeverjük a darált kekszet a darált dióval és a porcukorral, valamint az apró darabokra vágott aszalt sárgabarackkal, majd hozzáadjuk a 4 evőkanál lekvárt és összekeverjük/összenyomkodjuk, amíg össze nem áll. Ha szükséges, akkor még adjunk hozzá annyi lekvárt, hogy jól összeálljon/összetapadjon, de ne ragadjon! Majd 13 grammos kis golyókat formázunk, melyeket beteszünk a hűtőbe kb. 20 percre.
  2. A mázhoz a csokit vízgőz felett megolvasztjuk, simára keverjük az olajjal, majd megmártogatjuk benne a golyókat, melyeket sütőpapíros tálcára helyezünk. Tegyük be a hűtőbe legalább 1 órára, hogy megdermedjen a máz, majd kis papírkapszlikban tálaljuk.





Jó étvágyat!

Kövessétek Instagram oldalamat is, ahol sok képet és kis videót osztok meg a receptek mellett a mindennapjainkról, mindennapi sütés-főzésemről.
Kövessétek Facebook oldalamat is, ahol sok receptet osztok meg!

Megjegyzések

  1. Gabriella, ez csodálatos! Hamarosan ki fogom próbálni. Imádom az ilyen gyors finomságokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm María, örülök, hogy tetszik. :) Készítsd el nyugodtan, amilyen egyszerű, annyira finom!

      Törlés
  2. Nagyon csábítóan néznek ki :-)

    VálaszTörlés
  3. Pozsonyiné Brigi2016. november 5. 20:06

    Milyen étcsokit javasolsz bevonónak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boci vagy Szerencsi étcsokoládéval szoktam...

      Törlés
    2. Pozsonyiné Brigi2016. november 6. 11:09

      Köszönöm szépen!Elkészítem!!:)

      Törlés
  4. Ki fogom próbálni,biztos finom!!

    VálaszTörlés
  5. Szia Gabriella, nagyon szeretem a receptjeidet jónéhányat ki is probaltam.
    Azt szeretnem kérdezni milyen sütemények vannak ( linzer es bejglin kívül) amit jóval előre el lehet készíteni karácsony előtt. Válaszod előre is köszönöm . Csilla

    VálaszTörlés
  6. Szia Gabriella.Most készítettem el a zserbó golyókat.Tökéletes recept,nagyon köszönöm.

    VálaszTörlés
  7. Szia! Nagyon szépek ezek a golyócskák! Én is tervezem, hogy csinálok karácsonyra ilyen zserbógolyót. Az a kérdésem, hogy hogy kell megmártani a csokiba,hogy ilyen szép egyenletesen bevonja? Köszönöm a választ! Szilvi

    VálaszTörlés
  8. Nagyon guszták a golyók,nekem miért nem ilyen szép fényes a csoki rajta?😍

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban